Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


 

Forrás: fotovilag.hu, oktel.hu, pixinfo.com, wikipedia.org, fotoagora.hu, fotos.hu

 

KÉPRAJZOLÁS ÉS GYÚJTÓTÁVOLSÁG

A fény
A látás és a fényképezés feltétele a fény jelenléte. A fény egy sajátos energiafajta, elektromágneses sugárzás. Mindig valamilyen fényforrásból indul, és egyenes irányban terjed. A fénnyel kapcsolatos fizikai jelenségeket optikai jelenségeknek nevezzük. Egy felület optikai szempontból háromféleképpen viselkedhet. A fényt visszaverheti, elnyelheti vagy áteresztheti. A nem átlátszó felületek a fény egy részét mindig visszaverik, más részét elnyelik. A világosság és a szín a felület fényvisszaverő tulajdonságától függ. Annál világosabbnak látunk valamit, minél többet ver vissza a rá eső fényből. A fénysugarak elérik a tárgyak felületét, és arról visszaverődnek. A fényképezőgép objektívje felfogja a visszavert fény egy részét és ezt hasznosítja a képalkotáshoz. Ebből a szempontból az emberi szemhez hasonlóan működik.

Lyukkamera
A legegyszerűbb képrajzoló eszköz a lyukkamera (camera obscura). Ez lehet egy helyiség, vagy egy doboz, amelynek egyik oldalán, az elején egy kis luk van. A kamera előtti megvilágított téma képe megjelenik a doboz hátsó felületén. Az így kialakult kép a valósághoz képest fejen áll és oldalfordított. A lyukkamerát már az ókori Kínában is ismerték. Később a reneszánsz festőművészek használták segédeszközül. Ezzel lehetett tanulmányozni az épületek tárgyak vagy emberalakok korrekt térbeli rövidülését, a perspektivikus torzulást. Ezért olyan valószerűek az ebben a korszakban készült festmények. Ekkor azonban a lyukkamera képét kézzel kellett lefesteni, nem lehetett azt automatikusan rögzíteni.

  

camera-obscura.jpg

 

A megoldást a fényjépezés feltalálása jelentette. A képrajzolás alapja, hogy a tárgy egy pontjából visszaverődő fénysugarak hordozzák annak optikai tulajdonságait (világosság, szín). A tárgy egy adott pontjából a fény a tér minden irányába visszaverődik. A sugarak egy része a lyukon keresztül eléri a képfelületet. A tárgy másik pontjából érkező fénysugarak a kép egy másik pontjába érkeznek meg. Így a képfelületen minden tárgypont optikai megfelelője (leképzése) megjelenik. A képpontok összessége adja magát a képet. A lyukkamera által létrehozott kép viszonylag sötét és életlen. Ezeken a hibákon javítanak a képrajzolásra használt üveglencsék.

Képrajzolás lencsével
A fény egy adott közegben (pl. a levegőben) egyenes irányban terjed. Különböző optikai tulajdonságú anyagok határfelületein azonban a nem merőlegesen beeső fénysugár megváltoztatja haladási irányát, megtörik. Ez történik például, ha a fény a levegőből az üvegbe érkezik, vagy onnan kilép. A fénytörés jelenségének köszönhető, hogy a domború, más szóval a gyűjtőlencsék képrajzolásra alkalmasak. A téma egy adott pontjából visszaverődő fénysugarak egy része eléri a lencse felületét. Ezek megtörve úgy változtatnak haladási irányt, hogy a képfelületen (érzékelőn) elméletileg egy pontba érkeznek meg. A lencse így a felületét elérő (a téma egy pontjából érkező) összes fénysugarat képes hasznosítani egy adott képpont kirajzolásához. Ezért a lencsék által alkotott kép viszonylag világos. A gyakorlatban az objektíven áthaladó fény mennyisége több tényezőtől is függ (pl. rekesznyílás, lencsék közötti szóródás, stb.). A lencse által alkotott, kivetített kép a valósághoz képest szintén fordított helyzetű, tehát fejen áll és oldalfordított.

480_obj_felep.jpg

Gyújtótávolság
Képrajzolásra az egyszerű domború lencsék (például egy plusz-dioptriás szemüveglencse) is alkalmasak. Az ilyen kép azonban nagyon rossz minőségű, életlen, elmosódott. A kép minőségének javítására, a hibák csökkentésére, több lencséből álló, összetett rendszereket fejlesztettek ki. Fényképészeti célokra ilyeneket használunk, ezeket objektíveknek hívjuk. A különböző fotográfiai feladatokhoz különböző objektívekre van szükség. Ezért a korszerű fényképezőgépeknek, amelyeket nemcsak hobby céljára használunk, általában levehető és így cserélhető az objektívje.

canon-objektiv-cutaway.jpg

A gyűjtőlencsék a felületükre párhuzamosan érkező fénysugarakat egy adott távolságban, egy pontba összegyűjtik. Ebben a pontban a fénysugarak találkoznak, metszik egymást. Párhuzamosan akkor érkezik a fény, ha kiindulási helye nagyon messze, elméletileg a végtelenben van. A lencse és a fénysugarak metszéspontja közötti távolságot gyújtótávolságnak nevezzük. Jelölése: f. A gyújtótávolság a lencse anyagától és határolófelületeinek domborulatától függ. A fényképészeti objektívek több lencséből állnak, optikailag azonban hasonlóan viselkednek, mint egy gyűjtőlencse. Ezért az egész lencserendszer jellemezhető egy adott gyújtótávolsággal. A gyújtótávolság az objektívek egyik gyakorlatilag is fontos, jellemző adata. Ez általában milliméterben kifejezve rá van írva az objektívre. A lencse gyújtótávolságától függ, hogy a tárgy képe milyen méretű lesz az érzékelőn. (Ha a tárgy távolsága a fényképezőgéptől nem változik.) A rövidebb gyújtótávolságú lencsék ugyanannak a tárgynak a képét kisebbre rajzolják, a hosszabb gyújtótávolságúak nagyobbra.

 

zoom.jpg

 
Látószög
A fényképészeti objektívek egyik legfontosabb gyakorlati jellemzője a látószög. A látószög arra utal, hogy egy adott helyről a fényképezőgép a téma mekkora részét "látja", a tárgy mekkora részlete kerül a képmezőre. A látószög az a szög, amely alatt az objektív a kép két szélén lévő témarészletet látja. A látószög nem azonos a kép rövidebbik, vagy hosszabb oldala mentén, illetve a képátlóban. Az ismertetőkben található látószögadat általában a képátlóra vonatkozik. A kirajzolt motívum nagyságától és így a gyújtótávolságtól függ az objektív látószöge.
Rövidebb gyújtótávolságnál a motívum képe kisebb. Ezért a képen több látszik a környezetből, így nagyobb a látószög. Hosszabb gyújtótávolságnál a kirajzolt kép nagyobb, ez kisebb látószöget jelent.


A FOTOGRÁFIAI FOLYAMAT

A fényképezés feltétele a fény jelenléte. A fényforrás a szabadban általában a nap, helyiségben lehet egy izzólámpa, neoncső vagy a fényképezőgép vakukészüléke. A fény elindul a fényforrásból, a fénysugarak elérik a témát és arról visszaverődnek. A visszavert fény egy része a fényképezőgép objektívjébe jut. A fénysugarak áthatolnak az objektív üveglencséin és közben megváltozik a haladási irányuk.
Ennek köszönhető, hogy analóg fotózás során a film felületén kirajzolódik a téma képe. A film fényérzékeny anyagában a fény hatására láthatatlan kémiai változás jön létre. Ezt rejtett, szakkifejezéssel látens képnek hívják. A látens képet lényegében az ezüstsó kristályokból kiváló csekély (néhány atomnyi) fémezüst jelenti. A megvilágított filmet előhívják. Ez a kémiai folyamat láthatóvá teszi a képet. A előhívás során a látens kép ezüstatomjai körül nagyobb ezüstkristályok alakulnak ki. A fekete-fehér fotográfiai kép ezekből az ezüstkristályokból áll. A színes filmnél az ezüst kiválásával együtt színes festékanyagok, úgynevezett színezékek is képződnek. Ezek alkotják a színes képet. Az analóg fényképezés célja általában fekete-fehér vagy színes papírkép, esetleg a színes diapozitív. A negatívfilmről ezért papírkópiát kell készíteni, nagyítani. A diapozitívok az előhívás után közvetlenül vetíthetőek, felhasználhatóak.
A digitális technikánál a fényképezőgépben a film helyén egy elektronikus alkatrész, a szenzor helyezkedik el. Ennek miroszkópikus celláiban okoz a fény fizikai elváltozást. Ez az első lépése az elektronikus képrögzítésnek.


AZ EXPOZÍCIÓ

A megfelelő kép kialakulásához minden felvételnél egy adott mennyiségű fényre van szükség. Hogy mennyi ez a fény, a képrögzítő rendszer fényérzékenységétől függ. Az érzékenységet még a filmes korszakban szabványba foglalták. Nemzetközileg használt mértékegysége az ISO-fok. A filmek érzékenységét a gyártáskor alakítják ki. Ez később az előhívás során némileg befolyásolható. A digitális fényképezőgépeknél a rendszer érzékenysége bizonyos határok között beállítható.
A fényérzékeny felületet érő fénymennyiség jelenti az expozíciót. A helyes expozíció adja a legjobb képeredményt. Ilyenkor a megfelelő mennyiségű fény jutott a felületre. Alulexpozíció esetén túl kevés a fény, a kép sötét vagy fakó, kontrasztszegény lesz. A túl sok fény által okozott hibát túlexpozíciónak nevezzük. Ilyenkor a kész képen a világosabb részek kifehérednek, a színek megváltoznak.
Az optimális expozícióhoz a felvétel készítésekor szabályozni kell a fényérzékeny felületre jutó fény mennyiségét. Ez történhet a rekesznyílás, vagy a megvilágítási idő változtatásával.

A rekesz (blende)
Az objektívekben egy vékony fémlemezekből kialakított szerkezeti egységet találunk. Ez a fényrekesz.

 

Rekesz

 

Segítségével a lencséken áthaladó fény mennyiségét lehet szabályozni. Nyitott rekesznél az objektív világosabb képet rajzol a filmre, a rekesznyílás szűkítésével a kirajzolt kép sötétebb lesz. A különböző nagyságú beállítható rekesznyílásokat általában szabványos számértékek jelölik. Ezek a rekeszértékek, más szóval fokozatok. A szabványos rekeszértékek: 1 - 1.4 - 2 - 2.8 - 4 - 5.6 - 8 - 11 - 16 - 22 - 32. A kisebb számoknál több az objektíven átjutó fény. Ezek a nagyobb rekesznyílások. A nagyobb számértékek tehát a szűkebb nyílásokhoz tartoznak. Ilyenkor sötétebb az objektív által kirajzolt kép (kevesebb fény). A nagyobb rekesznyílásoktól a kisebbek felé haladva minden rekeszértéknél feleannyi fényt enged át az objektív, mint az előzőnél.
A fényképezőgépeken nem csak ilyen szabványos értékeket találunk. Sokszor a köztes értékek is kijelzésre kerülnek, vagy beállíthatók. Például az 5,6 és a 8 között a 6.3 és a 7.1. Egy korszerű digitális fényképezőgépen (f/3.5 fényerő mellett) például a következő rekeszértékeket találjuk: 3.5 - [4.0] - 4.5 - 5.0 - [5.6] - 6.3 - 7.1 - [8.0] - 9.0 - 10 - [11] - 13 - 14 - [16] - 18 - 20 - [22]  (zárójelben a szabványos rekeszértékek). Ebben a számsorban két szabványos érték (például a 8 és a 11) között három kisebb fokozatot lehet beállítani.


A fényerő
Fényerőnek az objektív legnagyobb rekesznyílását nevezzük. Ez a lencserendszer gyújtótávolságától és teljes fényáteresztő felületének nagyságától függ. A fényerő szabja meg, hogy adott megvilágításnál mennyi fény hatolhat át maximálisan a lencserendszeren. Számértéke fel van tüntetve az objektíven. A jelölés többféle formában is lehetséges. Például: f/2.8, F2.8 vagy 1:2,8, esetleg f=2.8.
Az eltérő konstrukciójú objektívek különböző fényerővel rendelkeznek. Nappal, a szabadban, amikor erős a fény, tulajdonképpen kevesebb a jelentősége ennek az adatnak. A nagyobb fényerő a gyenge fényviszonyok mellett jelent igazán előnyt. A gyakorlatban ez legfőképpen annál a kritikus megvilágítási értéknél mutatkozik, amikor például az f/2-es objektívvel 1/60 másodpercet lehet exponálni, f/5,6-tal pedig csak 1/15-öt. Ez utóbbi kézből könnyen bemozdul. Természetesen lehet használni a kisebb fényerő kompenzálására nagyobb érzékenységet, de ez zajosabb képet hoz létre. Tehát a nagyobb fényerővel kisebb a bemozdulás veszélye, illetve a képzaj.

Zárszerkezet
A zárszerkezet a fényképezőgép vázában található szerkezet, mely az exponálás előtt és után elzárja az érzékelőt (filmet) a fénytől. Amikor megnyomjuk az exponáló gombot, a zár kinyílik, egy rövid ideig a fényt a szenzorra engedi, majd becsukódik.

 

zarszerkezet.jpg

 

Az az idő, amíg a zár a beengedi a fényt, a megvilágítási, avagy expozíciós idő. Ez legtöbbször a másodpercnek csak törtrésze. Az egyszerűbb fényképezőgépen szabványos értékeket találunk. Például: 1, 1/2, 1/4, 1/8, 1/15, 1/30, 1/60, 1/125, 1/250, 1/500, 1/1000 másodperc. Az egyes értékek úgy vannak meghatározva, hogy a rövidebb idők felé haladva mindegyik fokozat az előzőhöz képest fele időtartamú. Az idők jelzését a fényképezőgépen egyszerűsített formában találjuk meg. Az 1/125 másodperc jelzése például: 125. A nagyobb számok ezért rövidebb időket jelölnek.
A megvilágítási idő befolyásolja az érzékelőre jutó fény mennyiségét, és ezzel az expozíciót. Hosszabb idő alatt több fény éri az érzékelőt, ezért világosabb lesz a kép. Ha a megvilágítási idő alatt a fényképezőgép, vagy a téma elmozdul, akkor a képen "elkenődés", bemozdulásos életlenség mutatkozik. Ez legtöbbször hiba. A bemozdulás mértéke az expozíciós időtől is függ.
A korszerű, elektronikusan vezérelt zárszerkezetű fényképezőgépeken nem csak a már jelzett szabványos időértékeket lehet beállítani. Például az egy másodperc és a legrövidebb (1/4000) másodperc között a következő értékeket láthatjuk a kijelzőn: [1] - 0,8 - 0,6 - [0,5] - 0,4 - 0,3 - [4] - 5 - 6 - [8] - 10 - 13 - [15] - 20 - 25 - [30] - 40 - 50 - [60] - 80 - 100 - [125] - 160 - 200 - [250] - 320 - 400 - [500] - 640 - 800 - [1000] - 1250 - 1600 - [2000] - 2500 - 3200 - [4000]. Ebben a sorban a leghosszabb idő 1 másodperc, a legrövidebb pedig ennek a négyezred része, azaz 1/4000 másodperc (zárójelben a szabványos záridő-értékek).

Viszonossági törvény
Az érzékelőre érkező fénymennyiséget a rekesznyílás és a megvilágítási idő változtatásával is befolyásolhatjuk (kivéve vaku használatakor). Ha a rekesznyíláson egy szabványos fokozatnyit szűkítünk (például 4-ről 5.6-ra), feleannyi fényt enged át a lencse, mint előtte. Ha a megvilágítási időt egy fokozattal hosszabbítjuk (például 1/60-ról 1/30 másodpercre), kétszer annyi ideig éri a fény a szenzort. A kétszer annyi idő alatt, kétszer annyi fény hat az érzékelőlapkára. Ebből következik a rekesz és idő viszonyának alaphelyzete. A lényeg az, hogy ha a rekesznyíláson valahány fokozatnyit szűkítünk, de az expozíciós időt ugyanannyi fokozattal hosszabbítjuk, akkor a két hatás kiegyenlíti egymást. Így az expozíció azonos marad. Ez természetesen visszafelé is érvényes. Ez a viszonossági törvény. Az egymás mellett lévő rekesz-záridő párok azonos világosságú képeket eredményeznek.

 

viszonossagi-torveny.jpg

 

Fényérték, fokozat
Az expozíciót a rekesznyílás és a megvilágítási idő együttesen változtatja. Ez két mennyiség. Az egyszerűsítés érdekében létrehoztak egy olyan fogalmat is, ami lehetővé teszi, hogy a fényérzékeny felületet érő fénymennyiséget egyetlen számmal határozzuk meg. Ez a fényérték (Fé), angolul EV (Exposure Value), németül LW (Lichtwerk). Nevezhetjük egyszerűen fokozatnak is. Eggyel nagyobb érték (például Fé 8 helyett Fé 9) kétszeres fénybesugárzást jelent. Akkor növeltük egy fényértékkel az expozíciót, ha a rekeszt egy fokozattal nyitjuk vagy a megvilágítási időt egy fokozattal hosszabbítjuk. Ha a rekeszt egy fokozattal nyitjuk és a megvilágítási időt egy fokozattal rövidítjük, akkor a fényérték nem változott.

 

 >     >     >    Szeretnél többet tudni a manuális objektívekről? Ugrás a  Fókuszpókra!

 

1   2   3   4   5   6   következő oldal