Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


A FELVÉTELKÉSZÍTÉS GYAKORLATI JELLEMZŐI

A felvételkészítés menete
A felvétel elkészítéséhez tulajdonképpen négyféle fundamentális jellemzőt kell megmérnünk és a velük összefüggő kezelőszerveken beállítanunk.
1. Az élesség
Meg kell mérnünk a tárgytávolságot, hogy felvételünk éles legyen. A tárgytávolságot mindig a film, illetve érzékelő síkjától mérjük, majd ezt a távolságot a fényképezőgépen, vagy annak objektívjén be kell állítanunk. Ezt a feladatot az autofókusz (AF) végezheti el helyettünk. A digitális gépek túlnyomó többségén az egyébként felvételezésre használt érzékelőlapkát alkalmazzák mérőmodulnak. Ez azzal az előnnyel jár, hogy a kép teljes felületét egyszerre érzékelheti az AF, így pl. a Canon gépek Digic-áramköre a kép egyes részterületeinek a távolságáról is információt kap. Így egyetlen mérés alapján képes témánk kiterjedését figyelembe véve a helyes tárgytávolságot beállítani. Az élesnek talált képterületeket ellenőrzésképpen a fényképező a színes kijelzőn be is keretezi számunkra.

 

Kép


2. A helyes expozíció
Feladatunk megmérni a fény összmennyiségét, azaz pontosabban a teljes, látható tartományú (VIS) fénymennyiséget. Ennek alapján vezérelni kell a fényképezőgépben a rekesznyílást és a záridőt, hiszen két, egymással összefüggésben lévő szerkezetet használ a fényképezőgép a fény szabályozására. Ezt a feladatot az expozíciós automatika (AE) láthatja el helyettünk. Tulajdonképpen a helyzet még bonyolódik azáltal, hogy a fényszabályozást befolyásolja a használt film vagy a CCD/CMOS beállított fényérzékenysége. Filmes gép esetén a film befűzésekor tesszük meg azt az első lépést, mellyel alkalmazkodunk a fényviszonyokhoz. Digitális gépnél a felvétel előtt kell eldönteni, hogy milyen érzékenységet állítunk be - persze, ezt is az automatikára lehet bízni.
3. A helyes színek
Nemcsak az összfénymennyiség, hanem az egyes hullámhosszok aránya is fontos. Ezt hívják színösszetételnek vagy színhőmérsékletnek, az összetétel szabályossága függvényében. Ahhoz, hogy színhelyesen, ne pedig fals színekkel lássuk viszont felvételünket, szükséges, hogy az érzékelő az adott színösszetételhez legyen beállítva. Ezt hívják fehérszintnek, fehéregyensúlynak (WB - white balance), a beállító automatikát pedig fehéregyensúly-automatikának (AWB - auto white balance). A filmes gépeknél is be kellett állítani a fehérszintet. Persze, a filmválasztással nem lehetett maradéktalanul alkalmazkodni a meglévő fényhez, ezért szűrők alkalmazásával volt mód a felvételek korrigálására. A digitális gépnél a szűrőzést és a filmválasztást egy funkció, a fehéregyensúly képes elvégezni, még fekete-fehér, vagy szépia üzemmódnál is. A fehéregyensúly mérése ugyancsak az érzékelővel történik, az AF-nél és AE-nél már megszokott módon: a teljes képfelületet, majd a részterületeket értékeli ki külön-külön.
4. Kompozíció
Legutoljára a képszerkesztés és a képhatárok beállítása következik. Erre szolgál az optikai kereső és a bekapcsolható színes kijelző a gépek hátulján. Ha lehet, használjuk az optikai keresőt. Egyfelől nem fogyasztja gépünk akkumulátorait, másfelől sokkal természetesebb így komponálni. A fényképezőgépet is biztosabban tarthatjuk, amivel a berázásos életlenséget kerülhetjük el. Ez azt jelenti, hogy kézremegés okozza a kép homályosságát - azaz hiába állított élesre az autofókusz, a felvétel életlen lesz. A színes kijelző akkor tehet jó szolgálatot, ha állványról használjuk a gépet.

A fényérzékenység kiválasztása
Mindegyik fényérzékenységnek megvannak a maga előnyei. Az alacsony fényérzékenység (ISO 50/18°- ISO 100/21°) éles képével tűnik ki. Ilyenkor az érzékelő a legoptimálisabb erősítéssel dolgozik. A közepes fényérzékenység (ISO 200/24°) kompromisszum a képminőség és a fotós szabadsága között. Ilyenkor a képminőség alig érzékelhető romlása mellett (kevésbé tiszták a finom részletek) a vaku megnövekvő hatótávolsága és a mozgások fotózásának lehetősége, mint előny jelentkezik. Magas fényérzékenységet (ISO 400/27°) akkor használunk, ha rossz fényviszonyok között kell mozgást fényképezni, vagy a gyenge világítás atmoszférateremtő hatását szeretnénk vaku nélkül megörökíteni. Ez a járható út akkor is, ha valóban nagy távolságból kell vakuznunk. Ilyenkor a fényképezőgép analóg erősítője nagy faktorral dolgozik, ami az elektronikus zajt is felerősíti. A képek emiatt szemcsések (moarésak) lesznek. Ultranagy fényérzékenységet is beállíthatunk (ISO 800/30°-tól), ekkor a szemcsés hatás még kifejezettebb. Ha ez a fényérzékenység nagy fényerejű objektívvel párosul, olyan helyeken is fotózhatunk állvány és vaku nélkül, ahol addig lehetetlennek tűnt. Mindemellett a technikai fejlettség különböző fokain álló, az alsóbb-felsőbb kategóriába tartozó, esetleg pusztán különböző gyártótól származó fényképezőgépek között jelentős különbségek lehetnek a kép zajosodása szempontjából.

Fénymérési módok
A tükörreflexes fényképezőgép indirekt módszerrel, a tárgyról visszaverődő fény mennyiségét méri. Ez az ún. TTL (through the lens - lencsén keresztül történő) mérési forma, melyet a pentaprizmában vagy a gépváz alsó részén elhelyezkedő modul hajt végre.
A fénymérési mód általában alaphelyzetben ún. kiértékelő, azaz a szenzorra vetülő kép egyes részleteit is képes fénymérés szempontjából analizálni. Így a kép teljes árnyalatterjedelmét, és a nagyobb foltok elhelyezkedését is képes figyelembe venni az optimális expozíció meghatározása céljából. Emellett az autofókusz által élesre állított területeket súlyozza a fénymérés átlagának kiszámításakor. Legtöbbször ez a fénymérési mód biztos végeredményt ad.
Az egész képre kiterjedő átlagoló, de a kép közepét súlyozó, úgynevezett középre hangsúlyozott fénymérés esetében az expozíciós adatok a kép középső tartományának fényviszonyai alapján kerülnek megállapításra.
A spotmérés (magyarul folt-, pont- vagy részletmérés) a témának csak piciny felületét veszi figyelembe. Ennek az a haszna, hogy a számunkra legfontosabb képrészletet messziről is megmérhetjük, és expozícióját a környezete nem fogja zavarni.

Az expozíció-korrekció
A kiértékelő fénymérés az esetek 0,5 százalékában téved a statisztikai adatok szerint, a középre hangsúlyozott fénymérés pedig az esetek 15 százalékában. A spotmérő tévedése gyakorlott kézben 0 százalék, gyakorlat nélkül pedig szinte 100 százalék, ezért fontos gyakorolni vele. Ha fénymérőnk nem ad helyes végeredményt, az expozíciót korrigálnunk kell. Ez akkor történik meg, ha témánk túl világos, vagy túl sötét. Az előbbi esetben a gép alul-, az utóbbi esetben  túlexponál. Nem véletlenül: a fénymérő - bármennyire intelligens is - úgy tekint mindenre, mintha az 18 százalékos fényvisszaverésű szürke lap lenne. Erre hitelesítik ugyanis a gyárban. Ezért, ha a fentebb emlegetett extrém szituációkhoz hasonlóba keveredünk, az expozíciót korrigáljuk. A világos témák esetében + (pozitív), sötét témák esetében – (negatív) irányú korrekciót állítsunk be.

Beállítások
- Manuális beállítás (M):
Ebben az expozícióvezérlési módban mindent ránk bíz a gép: bármelyik expozíciós időt bármelyik rekesznyílással együtt beállíthatjuk. A gép tehát nincsen automatikus üzemben, mindössze jelzi számunkra, hogy az általa helyesnek tartott expozíciótól hány fényértéknyi távolságban vagyunk. Fénymérője tehát irányadó támpontként működik, de nem szól bele az expozícióba.
- Időautomatika, vagy rekeszprioritás, blende-előválasztás (Av, A):
Ezen módban a fényrekeszt kell beállítani és az elektronika a fénymérés alapján az expozíciós időt határozza meg.
- Rekeszautomatika, vagy zárprioritás, záridő-előválasztás (Tv, S):
Az előző automatika fordítottja: a záridőt válasszuk meg és az elektronika a fényrekeszt határozza meg a fénymérés alapján. Mozgások fotózásánál fontos, hiszen a záridővel ezek képi megjelenítését befolyásoljuk. Tapasztalatunk, vagy különféle táblázatok alapján választhatjuk ki a beállítandó záridőt. Akkor is jó szolgálatot tehet ez az üzemmód, ha a berázásveszélyt csökkenteni szeretnénk.
- Intelligens és eltolható programautomatika (P):
A reciprok szabály egy tapasztalati törvény, mely azt mondja ki, hogy a fotósok nagy többsége által kézből még berázásmentesen exponálható záridő az éppen alkalmazott gyújtótávolság reciprok értéke s-ban. Ezt a digitális kompakt fényképezőgépeken a kisfilmes ekvivalens gyújtótávolságra kell érteni. Nagylátószögű objektívnél ez sokkal hosszabb, mint teleobjektívnél. Az intelligens programautomatika pedig attól intelligens, hogy a záridő/fényrekesz párosnál mindezt figyelembe veszi. Ha a teljes sötétségből indulunk el (pl. virrad) a gép - a mindenkori zoom-állástól függően - a növekvő fénymennyiségnek megfelelően nyitott rekesz mellett csak a záridőt rövidíti. Ha a záridő elérte a berázási veszély határát, már egyszerre szűkíti a fényrekeszt és rövidíti a záridőt: ilyenkor már kézből is fényképezhetünk. A programautomatika tehát a zárat és a fényrekeszt is vezérli. Az eltolható programautomatika pedig attól különleges, hogy a beállított záridőt és rekeszt bármikor megváltoztathatjuk úgy, hogy a másik értéket a gép azonnal utána állítja. Ez azért jó, mert egy-egy felvételért nem kell üzemmódot váltanunk: gyorsul a munka. A programautomatika használata kényelmes, de leginkább csak általános, emlékkép-jellegű fotózásra alkalmas. Ezért van felszerelve a DSLR (digitális tükörreflexes) fényképezőgép többféle, témára specializált, úgynevezett kreatív programautomatikával.
- Kreatív programok:
Portré: közel nyitott rekesz mellett gyors záridőt alkalmaz a gép, vakus derítéssel. Ezáltal a modell élesen emelkedik ki az életlen háttérből és finom mozgása biztosan nem mozdul be a képen, ami a portrét gyakran tönkreteszi. A vaku villanása az árnyékokat deríti és attraktív szemfényt ad.
Tájkép: kis fényrekeszt és hosszú záridőt favorizál a gép. Emellett az autofókusz úgy állítja be az objektívet, hogy az élesség a végtelennél kezdődjön és a géphez minél közelebb érjen véget.
Makrofelvétel: a portréhoz hasonló, de az autofókusz a minél közelebbi éles pontot részesíti előnyben.
Sportfelvétel: itt a kifejezetten rövid záridő kap prioritást, de jó fényviszonyok esetén a rekeszt is szűkíti a gép. A leggyorsabb mozgásokhoz nem alkalmas, ott használjunk rekeszautomatikát.
Éjszakai felvétel, vakuval: a fényképezőgép a kép szélein méri fényt, majd ennek megfelelően exponálja a hátteret. Az előteret pedig a vaku villanásával örökíti meg, azaz hozza össze a háttérrel.
Mélységélesség-automatika (A-DEP):
A Canon exkluzív automatikája a mélységélesség beállításában segít. Ilyenkor az autofókusszal a gép megméri a legközelebbi és legtávolabbi még élesen megjelenõ pontot - ezeket mi jelöljük ki - és a gyújtótávolság függvényében a Digic-chip kiszámolja, milyen fényrekeszt kell alkalmaznia. Ehhez a fénymérés alapján meghatározza a szükséges záridőt is. Mindez gyorsan történik és csak az általunk meghatározott élességi síkokon belül lesz minden éles, ezeken kívül minden életlenné válik.
Teljes vakuautomatika:
Ebben az üzemmódban akkor villan a vaku, ha a fénymérő elégtelennek ítéli a fényviszonyokat vagy komoly ellenfényt érzékel. Az első esetben berázásveszélyes záridőnél, hosszabb idők vezérlése helyett a fényképezőgép inkább a vakut villantja, hogy jól exponált felvétel készüljön. A záridő tehát marad a leghosszabb, még megengedhető határon, a fényrekeszt pedig a tárgytávolság függvényében nyitja vagy zárja kissé a gép. A kiszámított fényrekesz függvényében pedig beépített vakufénymérője segítségével adagolja a fényt. Az ellenfényes esetben a fénymérés adatai alapján úgy válassza meg a fényrekesz/záridő párost, hogy a beépített kisteljesítményű vaku fénye elég legyen az árnyékos részek derítéséhez. Az elektronika a felvétel elkészülte után is dolgozik: a kép egyes területein korrigálja a vakufénytől eltérő színegyensúlyú fények hatását, illetve az alul és túlexponált részleteket - lehetőségeihez mérten - ugyancsak javítja. A beépített vakuk 2,5-4,5 m-es maximális hatótávolsággal rendelkeznek, az ennél távolabbi témák alulexponáltan, vagy egyáltalán nem jelennek meg. Az ún. vörösszem-effektus oka, hogy a kis villanó nagyon közel helyezkedik el az objektív optikai tengelyéhez, így fénye szemünk érhártyájáról - mint egy vörös tükörről - verődik vissza az objektívbe. Sajnos, ez minden, messzebbről készült vakus képre igaz. Elkerülhetjük úgy, hogy nagyobb, külsõ vakut teszünk a gépre, illetve úgy, hogy közelebb megyünk, és inkább nagylátószöggel fotózunk. Ha ezek a megoldások nem működnek, bekapcsolhatjuk a vörösszem-csökkentő üzemmódot, amely kiegészítő fényforrás használatával vagy a vaku elővillantásával kísérli meg a pupilla szűkülését elérni.

 

vezerlotarcsa.jpg

 

  >     >     >    Szeretnél többet tudni a manuális objektívekről? Ugrás a  Fókuszpókra!

 

előző oldal   1   2   3   4   5   6   következő oldal