Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Gomba és objektív

 

Az objektívek érzékenyek a gombás fertőzésekre, melyeket különféle csoportba tartozó (Phycomycetes, Ascomycetes, Deutermycota stb.) gombák okozhatnak. A fertőzés igen nagy károkat okozhat a lencserendszerben, megszüntetése különösen nehézkes. A gombák termelte savak megtámadhatják az objektív bevonatát, melyet általában gazdaságtalan (nagyon költséges...) pótolni, amíg pedig jelen vannak, erősen rombolják az objektív által készített kép minőségét. A szétszereléssel együtt járó tisztítást célszerű szakemberre bízni.

 

A gombák nem fotoszintetizálnak, szerves anyag szükséges a fejlődésükhöz, ezért a lencse építésekor használt, illetve szennyeződésként rákerült anyagok adnak táptalajt létezésükhöz. A gombák finom szálakból állnak, melyek behatolnak a táplálékukba, enzimeket termelnek, így károsítva a felületet. A mikroszkópikus méretű spórák kis kiterjedésük folytán sok helyre képesek bejutni, ahol aztán megfelelő körülmények között fejlődésnek indulhatnak. Ennek egyik feltétele a - már említett - szerves anyagok jelenléte, a másik pedig a nedvesség.

 

A gombakárok elkerülése érdekében az objektívet mindig tartsuk tisztán és szárazon! A tárolótáskát ne érhesse nedvesség, a zsíros szennyeződéseket távolítsuk el! Megfelelő körülmények között akár egy héten belül megkezdődhet a gombásodás!

 

A fertőzést kiirtani igen nehéz, különösen maradéktalanul, hiszen, ha nem tüntetjük el az összes spórát, fennáll az újrafertőződés veszélye. Megfelelő szer lehet a timol (thymol), mely a kakukkfű illóolajában található meg nagyobb mennyiségben, és egy fehér, kristályos anyag. Füstöléses formában eredményeket lehet vele elérni (a méhészek a kaptár atkátlanítására használják ebben a módban). A kakukkfű, az oregánó, illetve az ajowan fűszernövények segíthetnek a megelőzésben (de legalábbis jó illatuk van :-), továbbá az ecetes áztatás, a hidrogén-peroxid (lencsetisztításra) is megoldás lehet. Az erős napfény, az UV-, sőt, a Röntgen-sugárzás szintén gombaölő hatású.

 

Azt, hogy a gomba kártékony enzimjei visszavonhatatlan kárt okoztak-e a lencsebevonatban, nehéz szemrevételezéssel megállapítani.

 

A megelőzés során legfontosabb a nedvességmentes környezet megteremtése, amely legkönnyebben szilícium-dioxid- ("szilika-") gél csomagoknak a tárolótáskában történő elhelyezésével oldható meg, melyek felveszik és megkötik a környezetben található nedvességet. Ha megoldható, az objektívet tároljuk üvegajtós faliszekrényben, állandó megvilágítás mellett, mert egy energiatakarékos izzó használatának költségei még mindig kisebbek az objektívben okozott kárnál. Tisztításkor használjunk speciális lencsetisztító folyadékot, puha törlőkendővel, pumpát, vagy ventillátort, és soha ne fújjunk szájjal a frontlencsére. Lehetőleg kerüljük a nedves környezetet, de legalábbis alaposan tisztítsuk meg az objektívet normális viszonyok közé visszatéréskor.

Használt objektív vásárlása során mindig vigyünk magunkkal erős fényű zseblámpát  - lehetőleg LED-fényforrásút, mert annak hideg, fehér fénye kiválóan kiemeli a lencséken található rendellenességeket -, és világítsunk az objektívtubus belsejébe, így könnyen felfedezhetők a gombás fertőzés jelei.

 

Az alábbi példa jól mutatja, milyen rombolást tud végezni a gomba az objektívben (Minolta 70-210 F4 - Beercan)

Fotók a lencsék gombásodásáról (a teljes mérethez kattints a képekre!):

 

Kép

Kép

Kép

Kép

Kép

Kép

Kép

Kép

Kép

Kép

Kép

 

 

Kontrasztvesztés és színelváltozás a gomba minőségrontó hatására:

(A fotón csak oldalarány-változtatás történt, hogy alkalmazkodjon az eoldal.hu által támasztott méretbeli követelményekhez. A felső kép gombával fertőzött Minolta 70-210 F4, az alsó gombamentes Minolta 70-210 II objektívvel készült, azonos expozíciós beállításokkal  - kattints rá a teljes nézet megtekintéséhez!)

 

Kép

 

 

Képkivágás I. - 100%

(Az eredeti képből készült, interpoláció-mentes, 480x300 pixeles képkivágás)

  

Kép

 

 

Képkivágás II. - 100%

(Az eredeti képből készült, interpoláció-mentes, 480x300 pixeles képkivágás)

 

Kép

 

 

 Vissza a Menübe

Vissza a Főoldalra

 

 

 

Kép